Elindultam hát, átvágtam a parkon, és a fa alá mentem ahol Emily ült a barátnőivel. Nem tudtam mit tegyek, hova hívjam, és hogyan. Soha nem voltam ilyen tanácstalan. Minden lányt megszereztem akit akartam, akármit mondtam nekik. Hé, ő is csak egy lány!
- Szia. – mosolyogtam rá, nem zavart hogy többen is voltak ott, ők nem érdekeltek.
- Szia. – mosolygott vissza.
- Ööö… beszélhetek veled ? – Odajött, és arrébb mentünk. Nem tudom hogy miért nem a barátnői előtt kérdeztem meg… – Csak azt akartam meg kérdezni, hogy .. nem akarsz e eljönni velem valahova ? – nem lepődött meg.
- Szívesen.
- Holnap jó? Érted megyek.
- Oké.- majd elmondta hol lakik, és vissza ment.
Hát.. megvan. Talán ő is beadja a derekát. Talán.
Másnap, boldogan ültem be a kocsimba. Végre meglett a jogsim is. Király.
Megkerestem a házukat, és becsöngettem. Reméltem, hogy nem az anyja fog kijönni. Kb 2 percet vártam, mire megjelent az ajtóba. Egy térdig érő virágos egybe ruha volt rajta. Csak. Viszont az ember nem fázik ilyen ruhába, ha hamarosan itt a nyár. Nyár igen nyár !
A nap jól telt vele. Mesélt magáról. Elmondta hogy zongorázik, hogy az anyja orvos, hogy hogyan tanult meg snowboardozni. Szinte elmesélte az egész életét, és az egészen együtt nevettünk.
Este haza vittem, láttam rajta hogy jól érezte magát. Már csak egy kérdésem maradt.. megcsókoljam vagy ne? Az eddigi lányokkal mindig ezt csináltam, de ők nem értek semmit,nem szerettem egyiket sem. Viszont ő.. Nem. Nem fogom.
- Egyik nap, nem érsz megint rá?
- De, ráérek. Örülnék neki! És köszi. – majd kiszállt a kocsimból, és könnyed ugrálásokkal már bent is volt a házban.
2010. november 7., vasárnap
~ második . ~
2.
- Csönd! – kiáltotta valaki. Nem tudom ki, nem láttam, de a hangja tiszta volt, nagyon tiszta és szép. – Állj föl. Ki vagy?. – Kihez beszél? Hozzám nem, én állok. Vagy… Hát azért fáj a fejem. Elestem. Tényleg, emlékszek. Fölálltam.- Ki vagy?
- Ezt én is szeretném tudni, mivel megzavarta az erdőnk nyugalmát. – Csak akkor néztem a szemébe. Kék. Gyönyörű kék szemek. – Maga az. – Aggódva néztem Izzy-re. Láttam hogy bólint. – Maga az. – ismételtem.
- Na hát. Hogy jöttél rá? – gúnyolódott.
- Direkt csinálta. Lerajzoltatta magát Jace-el. Hogy megtaláljon minket. – Nagy levegőt vettem, és kimondtam. – Maga a halál.
- MIT CSINÁLSZ HANNA? FUUSS ! – kiáltotta Izzy. De maradtam. Nem tehettem mást.
- Csönd. – a hangom határozott volt. – Mit akar itt ? Miért jött ?
- A halál elviszi a boldogságot. És magad mondtad hogy én a halál vagyok..
- Miért pont ez az erdő?
- Mert csöndes.
- Minek van szüksége rá?
- Nincs rá szükségem.
- Akkor meg.. ?
- Csak kell.
- Segíthetünk. Mondja el.
- Nem kell.
- Akkor meg távozzon és próbálkozzon másik erdővel, mert ezt nem fogom egykönnyen odaadni.
- Halál.
- Micsoda?
- Halál. Akkor meghal. Megölöm.
- Tréfás. Viszlát. – hirtelen a földön találtam magam. Isabel mellett.
- Még visszajövök ! – egy nagy villanás, majd az egész erdő elsötétült. Eltűnt. Mindenki előjött.
- Megöl minket.
~ első . ~
1.
- Meg mutatod a rajzaid ? – kérdeztem szórakozottan.
- Hát.. nem is tudom.. ezek magán… – nem bírta befejezni a mondatot, kikaptam a kezéből és el kezdtem lapozgatni. Egy halvány ember angyal szárnyakkal, egy virággal teli mező, egy erdő a közepébe egy kis tóval, farkasok. – Ezek az álmaim. A vágyaim. Szeretem őket lefesteni, megnyugtat. – lapozgattam, alig figyeltem mit mond Jace, teljesen lekötöttek a rajzok. A szemem meg akadt az egyik képen. Kék. Gyönyörű kék szemek.
- Ember ?
- Nem tudom. Csak.. láttam. De nem tudom már hol, és kié. – ledobtam az ágyra a füzetet, és elfutottam. Kint esett az eső, de nem törődtem vele. Az erdő felé tartottam. Annyira ismerős volt.
Jace nem tudott a vérfarkasokról, az angyalokról, a tündérekről, akik az erdőben éltek. De én igen.
- Isabel ! ISABEL ! – már hallottam a szárny csapdosást.
- Mi az?Ne kiabálj! – felé nyújtottam a rajzot.
- Nem ismerem. Nem az erdőből való.
- Gonosz?
- Nem tudom. De nem érdekel.
- Izzy ! Ez fontos. Mi van, ha olyan mint ti ? Lehet egyszerű ember is… de nézd meg azt a fényt! A szemén látszik hogyan vigyorog. Gúnyosan. Mi van ha tudta , hogy Jace lefogja rajzolni ? Hogy megkeressük.. Hogy megöljön minket.. ? Vagy talán csak ő is itt akar élni. Isabel, meg kell, hogy keressük. – Mindig megfogott Izzy szépsége. Végülis angyal, azért szép, nem? Vagy csak én vagyok csúnya… Szőke haja lebegett maga mögött, a gyönyörű zöld szemek.. Minden ember oda lenne érte.
- Rendben. De ezt nem fogom addig játszani, amíg mindenki meghal ! – majd magamra hagyott.
Sötétedés előtt még sétáltam egyet az erdőbe, az illat elcsábítottam és sétáltam egyre beljebb. Nem féltem, minden ismerős volt.
- Hanna ! HANNA ! MENEKÜLJ! NE GYERE VISSZA! HANNAA! – majd egy sikítással fejezték be a mondatot. Izzy. Az ő hangja volt. Csak ő mondaná azt, ha bajban van, hogy meneküljek. Mindig megtettem amit kért, és sokan meghaltak ez miatt. Nem. Most nem. Nem fogok. Eszembe jutott mit mondott , de ezt nem fogom addig játszani amíg mindenki meghal! – Ha elmenekülök, megfognak halni. Nem. Most nem.
A hang irányába fordultam. Hajrá, Hanna. – Majd elindultam. A lábaim vittek, mintha tudták volna hova kell menni, közbe pár karót is össze gyűjtöttem. Lehet hogy kéne segítség.. NEM ! Nem fogsz elmenekülni, és arra fogni hogy segítségért mentél, nem hagyod cserben a barátaidat Hanna! NEM! – A szívem vadul vert, nem tudtam lenyugtatni. Hallottam a hangokat, pár méter választott el tőlük. Mély levegőt vettem és a tisztásra léptem.
2010. november 3., szerda
fönöknek .:) majd folytatom eztis valahogy .
Mindenki ordítozott a pályán. Izgultak, de én nem. Tudtam hogy nyerünk. Nem tudom miért, de éreztem. Ezért csak úgy játszottam az utolsó percekbe, mint edzésen. Már egy perc sem volt, és rajtam múlott, hogy ki nyer. Kicseleztem az összes utamba álló játékost, és rúgtam. Bele adtam mindent, és .. sikerült. Megnyertük.
Mindenki ugrált, kiabált, de én nem. Más kötött le. Szőkés barna haját fújta a szél, kék szemei csillogtak. Fehér szoknya, és egy kék trikó volt rajta, mit ne mondjak, jól nézett ki. Régóta nem néztem meg lányokat, de ez valami más volt. Mintha senki sem vette volna észre a szépségét, csak én. Beleszerettem volna ? A szívem majd kiugrott amikor rám mosolygott. Észre sem vettem, hogy oda jött.
- Ügyes voltál !- kiabálta túl a tömeget.
- Köszi. – nyögtem ki végül.
Mi lenne ha elhívnám valahova? Nem veszthetek semmit. És ha csak barátok leszünk, az is már valami…
- Majd később találkozunk. – majd egy mosolyt küldött felém és elment.
Mi ?! Mióta lettem ilyen gyáva ? Mitől félek ? Azt mondta később találkozunk.. hogy értette ? Nem értem ezt a lányt. Még a nevét se tudom.
- Hé Brad, nem tudod ki az a lány? – mutattam a távolodó szépség felé.
- Asszem valami Emily Roth. Most jött a suliba. Jó csaj mi? Gyere igyál te is. – nem volt kedvem ahhoz, hogy berúgjak.
- Nem kösz. – inkább elindultam, a titokzatos lány után.
A nap a szemembe sütött, nem bírtam tovább aludni, és még csak 6:45 volt. Volt 15 percem gondolkozni.
Tegnap nem találtam a lányt, biztosan hazament. De majd ma, ma látom a suliba, elhívom valahova. Igen, elhívom.
Közel laktam a sulihoz, ezért gyalog mentem. Az eső elkezdett csöpögni, de nem zavart. 10 perc múlva már Braddel beszélgettem.
- Brad, nem tudsz valamit Emily-ről?
- Haver, menj oda és beszélgess vele. – megfogadtam a tanácsát.
Mindenki ugrált, kiabált, de én nem. Más kötött le. Szőkés barna haját fújta a szél, kék szemei csillogtak. Fehér szoknya, és egy kék trikó volt rajta, mit ne mondjak, jól nézett ki. Régóta nem néztem meg lányokat, de ez valami más volt. Mintha senki sem vette volna észre a szépségét, csak én. Beleszerettem volna ? A szívem majd kiugrott amikor rám mosolygott. Észre sem vettem, hogy oda jött.
- Ügyes voltál !- kiabálta túl a tömeget.
- Köszi. – nyögtem ki végül.
Mi lenne ha elhívnám valahova? Nem veszthetek semmit. És ha csak barátok leszünk, az is már valami…
- Majd később találkozunk. – majd egy mosolyt küldött felém és elment.
Mi ?! Mióta lettem ilyen gyáva ? Mitől félek ? Azt mondta később találkozunk.. hogy értette ? Nem értem ezt a lányt. Még a nevét se tudom.
- Hé Brad, nem tudod ki az a lány? – mutattam a távolodó szépség felé.
- Asszem valami Emily Roth. Most jött a suliba. Jó csaj mi? Gyere igyál te is. – nem volt kedvem ahhoz, hogy berúgjak.
- Nem kösz. – inkább elindultam, a titokzatos lány után.
A nap a szemembe sütött, nem bírtam tovább aludni, és még csak 6:45 volt. Volt 15 percem gondolkozni.
Tegnap nem találtam a lányt, biztosan hazament. De majd ma, ma látom a suliba, elhívom valahova. Igen, elhívom.
Közel laktam a sulihoz, ezért gyalog mentem. Az eső elkezdett csöpögni, de nem zavart. 10 perc múlva már Braddel beszélgettem.
- Brad, nem tudsz valamit Emily-ről?
- Haver, menj oda és beszélgess vele. – megfogadtam a tanácsát.
majd.. folytatom?
Féltem hogy elvesztem. Féltem hogy amíg nincs velem, kárt tesz magában. Nekem ő az életem, ha meghal, én is meghalok. És csak reménykedni tudok hogy vigyáz magára a kedvemért.
Viszont ha más öli meg arról nem tehet. Jaj kérlek ne ! Ne hagyj itt. Könny szökött a szemembe, és az utcán elkiáltottam magam :
- NE, KÉRLEK NE BÁNTSÁK! Öljenek meg engem!- Mindenki megbámult.
-Elmeházba tart?- fölsikítottam. Elkezdtem rohanni ahogy csak tudtam. Ott volt az utca sarkon, megkötözve, szemébe félelemmel. Kiabált,ahogy tudott, bevolt kötve a szája is.
-NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE. – majd egy nagy puffanás. Szíven lőtték. Ráestem. És ott volt megint a karjaimban, csak halottan. A vére átitatta a ruhámat, bőréről könnyeim mosták le a sárt. – MIÉRT? MIÉRT ÖLTÉK MEG MIÉRT?! Miért…- majd hangos zokogásba törtem ki. Megölték, és olyan volt mintha én feküdnék ott, véresen, sarasan.. nem ő. Tudtam hogy van nálam egy kés. Ő akarta hogy ha muszáj lesz használjam. Az emberek már háttal álltak és sétáltak el. -Miért nem félnek a rendőrségtől ? -
Felálltam. A kés a kezembe volt, szorítottam. Az ereimben dübörgött a vér. Az egész testem bosszúra vágyott. Elindultam. Halkan lépkedtem hogy ne hallják meg. Ez az ismerős illat, az ismerős ruhák. Kik ezek? Mögéjük értem. Felemeltem a kést, és…
- NEEEEEEEEEE! – ez nem én voltam. Valaki más kiáltott. Felismertem a hangot. Ő volt az. Megfordultam. Ott állt előttem, ruhái véresek voltak, a haja összetapadt, de akkor is ő volt. Jack. Az én Jackem.
- Jack? Az előbb még..?! – elakadt a hangom. Tudtam. Anya régen mesélt róluk. El akartam futni, de a lábam a földbe gyökerezett. Amiért megtudtam, nekem is olyannak kell lennem. Inkább úgy tettem mintha nem tudnám.- Jack, ne, ne magyarázd el. Inkább nem akarom tudni. – Mély lélegzetet vettem, hátat fordítottam és elindultam.
- Izzy, tudom hogy tudod. Megtalálnak. Megölnek. Ne menj el.
- Jack, NEMTUDOM MIRŐL BESZÉLSZ, HAGYJ BÉKÉN. KI JÖN EL? MI VAGY TE? ÉS HA TUDOM AKKOR MIVAN? VÁMPÍR VAGY ! AZÉRT VOLT AZ A SOK HALOTT EMBER. MIATTAD JACK! TE ÖLTED MEG ŐKET! HAGYJ BÉKÉN! NEM LESZEK AZ AMI TE. NEM LESZEK GYILKOS. - majd elfutottam. Őt akartam megvédeni? Őt? Mindig hazudott, mindig. Megölte az embereket, nem is tagadta.
Viszont ha más öli meg arról nem tehet. Jaj kérlek ne ! Ne hagyj itt. Könny szökött a szemembe, és az utcán elkiáltottam magam :
- NE, KÉRLEK NE BÁNTSÁK! Öljenek meg engem!- Mindenki megbámult.
-Elmeházba tart?- fölsikítottam. Elkezdtem rohanni ahogy csak tudtam. Ott volt az utca sarkon, megkötözve, szemébe félelemmel. Kiabált,ahogy tudott, bevolt kötve a szája is.
-NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE. – majd egy nagy puffanás. Szíven lőtték. Ráestem. És ott volt megint a karjaimban, csak halottan. A vére átitatta a ruhámat, bőréről könnyeim mosták le a sárt. – MIÉRT? MIÉRT ÖLTÉK MEG MIÉRT?! Miért…- majd hangos zokogásba törtem ki. Megölték, és olyan volt mintha én feküdnék ott, véresen, sarasan.. nem ő. Tudtam hogy van nálam egy kés. Ő akarta hogy ha muszáj lesz használjam. Az emberek már háttal álltak és sétáltak el. -Miért nem félnek a rendőrségtől ? -
Felálltam. A kés a kezembe volt, szorítottam. Az ereimben dübörgött a vér. Az egész testem bosszúra vágyott. Elindultam. Halkan lépkedtem hogy ne hallják meg. Ez az ismerős illat, az ismerős ruhák. Kik ezek? Mögéjük értem. Felemeltem a kést, és…
- NEEEEEEEEEE! – ez nem én voltam. Valaki más kiáltott. Felismertem a hangot. Ő volt az. Megfordultam. Ott állt előttem, ruhái véresek voltak, a haja összetapadt, de akkor is ő volt. Jack. Az én Jackem.
- Jack? Az előbb még..?! – elakadt a hangom. Tudtam. Anya régen mesélt róluk. El akartam futni, de a lábam a földbe gyökerezett. Amiért megtudtam, nekem is olyannak kell lennem. Inkább úgy tettem mintha nem tudnám.- Jack, ne, ne magyarázd el. Inkább nem akarom tudni. – Mély lélegzetet vettem, hátat fordítottam és elindultam.
- Izzy, tudom hogy tudod. Megtalálnak. Megölnek. Ne menj el.
- Jack, NEMTUDOM MIRŐL BESZÉLSZ, HAGYJ BÉKÉN. KI JÖN EL? MI VAGY TE? ÉS HA TUDOM AKKOR MIVAN? VÁMPÍR VAGY ! AZÉRT VOLT AZ A SOK HALOTT EMBER. MIATTAD JACK! TE ÖLTED MEG ŐKET! HAGYJ BÉKÉN! NEM LESZEK AZ AMI TE. NEM LESZEK GYILKOS. - majd elfutottam. Őt akartam megvédeni? Őt? Mindig hazudott, mindig. Megölte az embereket, nem is tagadta.
2010. október 19., kedd
...
Hallottam ahogy csöpög az eső az ablakon, hallottam ahogy dörög az ég, mindent hallottam. Új volt és furcsa.Minden amit eddig enm hallottam vagy láttam, most feltárult. De én csak egy régi lány akartam lennié A régi Isabel. Nem az a lány, hanem egy lány.Nem az, aki várja a sorsát, hogy mi lesz. Vámpír, farkas, tündér, angyal.. Nem. Én ember akartam lenni. Anya miért volt angyal ? Miért pont velem történik ez?
-Isabel ! Kinyitnád az ajtót?
- Nem.
- Izzy, ne csináld ezt, a végén éhen halsz..
- Az a legjobb..
- Anyukád nem akarná, hogy meghalj.. - felugrottam és kicsaptam az ajtót.
- ANYA NEM ÉL ! NEKI MINDEGY MIT CSINÁLOK ! Még azt se mondta el, hogy mi leszek.
- Ne őt hibáztasd..
- Mégis ki mást? Titkolta előlem, hogy mi, és hogy én mi leszek. Nem te vagy ebben a helyzetben. Nem te várod a holnapot, hogy kiderüljön milyen szörny leszel, vagy egyáltalán túl éled-e. Nem, te.
-Sajnálom..
-Hagyjál.. - majd elrohantam. Hideg volt kint.A park teljesen üres volt. Végülis hajnali 3 van és esik az eső. Mire vártál Izzy? Hogy jön valaki és elrabol? Ne álmodozz.
Szörnyű két hetem volt.
Sokan kérdezték, hogy érzem -e , mi leszek, de mindig azt mondtam hogy nem. Nem beszéltem senkinek arról hogy egyik nap megkívántam a vért, és egy állatét ki is szívtam. Nem meséltem arról sem, hogy egyik este fehér tollas szárnyakkal repültem. Arról sem hogy volt amikor karmaim nőttek és morogtam. Nem meséltem senkinek. Én csak.. ember akarok maradni... Majd előtörtek a könnyeim.
-Isabel ! Kinyitnád az ajtót?
- Nem.
- Izzy, ne csináld ezt, a végén éhen halsz..
- Az a legjobb..
- Anyukád nem akarná, hogy meghalj.. - felugrottam és kicsaptam az ajtót.
- ANYA NEM ÉL ! NEKI MINDEGY MIT CSINÁLOK ! Még azt se mondta el, hogy mi leszek.
- Ne őt hibáztasd..
- Mégis ki mást? Titkolta előlem, hogy mi, és hogy én mi leszek. Nem te vagy ebben a helyzetben. Nem te várod a holnapot, hogy kiderüljön milyen szörny leszel, vagy egyáltalán túl éled-e. Nem, te.
-Sajnálom..
-Hagyjál.. - majd elrohantam. Hideg volt kint.A park teljesen üres volt. Végülis hajnali 3 van és esik az eső. Mire vártál Izzy? Hogy jön valaki és elrabol? Ne álmodozz.
Szörnyű két hetem volt.
Sokan kérdezték, hogy érzem -e , mi leszek, de mindig azt mondtam hogy nem. Nem beszéltem senkinek arról hogy egyik nap megkívántam a vért, és egy állatét ki is szívtam. Nem meséltem arról sem, hogy egyik este fehér tollas szárnyakkal repültem. Arról sem hogy volt amikor karmaim nőttek és morogtam. Nem meséltem senkinek. Én csak.. ember akarok maradni... Majd előtörtek a könnyeim.
Luca kedvence asszem .:)
- Meg mutatod a rajzaid ? – kérdeztem szórakozottan.
- Hát.. nem is tudom.. ezek magán… – nem bírta befejezni a mondatot, kikaptam a kezéből és el kezdtem lapozgatni. Egy halvány ember angyal szárnyakkal, egy virággal teli mező, egy erdő a közepébe egy kis tóval, farkasok. – Ezek az álmaim. A vágyaim. Szeretem őket lefesteni, megnyugtat. – lapozgattam, alig figyeltem mit mond Jace, teljesen lekötöttek a rajzok. A szemem meg akadt az egyik képen. Kék. Gyönyörű kék szemek.
- Ember ?
- Nem tudom. Csak.. láttam. De nem tudom már hol, és kié. – ledobtam az ágyra a füzetet, és elfutottam. Kint esett az eső, de nem törődtem vele. Az erdő felé tartottam. Annyira ismerős volt.
Jace nem tudott a vérfarkasokról, az angyalokról, a tündérekről, akik az erdőben éltek. De én igen.
- Isabel ! ISABEL ! – már hallottam a szárny csapdosást.
- Mi az?Ne kiabálj! – felé nyújtottam a rajzot.
- Nem ismerem. Nem az erdőből való.
- Gonosz?
- Nem tudom. De nem érdekel.
- Izzy ! Ez fontos. Mi van, ha olyan mint ti ? Lehet egyszerű ember is… de nézd meg azt a fényt! A szemén látszik hogyan vigyorog. Gúnyosan. Mi van ha tudta , hogy Jace lefogja rajzolni ? Hogy megkeressük.. Hogy megöljön minket.. ? Vagy talán csak ő is itt akar élni. Isabel, meg kell, hogy keressük. – Mindig megfogott Izzy szépsége. Végülis angyal, azért szép, nem? Vagy csak én vagyok csúnya… Szőke haja lebegett maga mögött, a gyönyörű zöld szemek.. Minden ember oda lenne érte.
- Rendben. De ezt nem fogom addig játszani, amíg mindenki meghal ! – majd magamra hagyott.
- Hát.. nem is tudom.. ezek magán… – nem bírta befejezni a mondatot, kikaptam a kezéből és el kezdtem lapozgatni. Egy halvány ember angyal szárnyakkal, egy virággal teli mező, egy erdő a közepébe egy kis tóval, farkasok. – Ezek az álmaim. A vágyaim. Szeretem őket lefesteni, megnyugtat. – lapozgattam, alig figyeltem mit mond Jace, teljesen lekötöttek a rajzok. A szemem meg akadt az egyik képen. Kék. Gyönyörű kék szemek.
- Ember ?
- Nem tudom. Csak.. láttam. De nem tudom már hol, és kié. – ledobtam az ágyra a füzetet, és elfutottam. Kint esett az eső, de nem törődtem vele. Az erdő felé tartottam. Annyira ismerős volt.
Jace nem tudott a vérfarkasokról, az angyalokról, a tündérekről, akik az erdőben éltek. De én igen.
- Isabel ! ISABEL ! – már hallottam a szárny csapdosást.
- Mi az?Ne kiabálj! – felé nyújtottam a rajzot.
- Nem ismerem. Nem az erdőből való.
- Gonosz?
- Nem tudom. De nem érdekel.
- Izzy ! Ez fontos. Mi van, ha olyan mint ti ? Lehet egyszerű ember is… de nézd meg azt a fényt! A szemén látszik hogyan vigyorog. Gúnyosan. Mi van ha tudta , hogy Jace lefogja rajzolni ? Hogy megkeressük.. Hogy megöljön minket.. ? Vagy talán csak ő is itt akar élni. Isabel, meg kell, hogy keressük. – Mindig megfogott Izzy szépsége. Végülis angyal, azért szép, nem? Vagy csak én vagyok csúnya… Szőke haja lebegett maga mögött, a gyönyörű zöld szemek.. Minden ember oda lenne érte.
- Rendben. De ezt nem fogom addig játszani, amíg mindenki meghal ! – majd magamra hagyott.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)