Pont öten voltunk. Az erdőbe, nevetgélve sétáltunk. Hirtelen meghallottam egy sikítást, rájuk néztem és látszott rajtuk, hogy nem hallották. Futni kezdtem, de ez inkább menekülés volt, nem vagy nem is tudom, de jól esett. Átugrottam ami akadály volt, a fákat meg könnyen kerülgettem, ugyanis ez volt az otthonom.
Hirtelen kezek fogtak vissza, közben magukhoz ölelve. Sam volt az. A legjobb ~fiú~ barátom. Ő féltett talán a legjobban.
- Mit csinálsz? – förmedt rám, de láttam, hogy azonnal megbánta, hogy felemelte a hangját.- Sajnálom, csak..
- Tudom, Sam. Féltesz. Csak jól esett futni.
- Máskor közöld mit akarsz csinálni. – játékosan belebokszoltam a vállába majd ezt mondtam : oké .
Elfelejtettem a sikítást, jól éreztem magam. Sötét volt mire kiértünk az erdőből, de nem féltem. Itt nincs mitől félni…
Abban a pillanatban egy puskagolyó szállt el mellettem.
Mindenki megfordult, az erdő égett. Kiabálni kezdtem, hogy “futás” , de én nem tettem. Előre léptem egyet, majd futni kezdtem. Sam megint vissza fogott.
- Mit csinálsz?
- Sam.. az erdőm … – le voltam sokkolva.
- Figyelj, megígértem, hogy vissza fog szólni egy ember feletti lény. Hát most itt beszél hozzád.
- Nem értem.
- Elmondom, csak kérlek gyere.
Beszálltunk a kocsiba, majd rátaposott a gázra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése