1.
- Meg mutatod a rajzaid ? – kérdeztem szórakozottan.- Hát.. nem is tudom.. ezek magán… – nem bírta befejezni a mondatot, kikaptam a kezéből és el kezdtem lapozgatni. Egy halvány ember angyal szárnyakkal, egy virággal teli mező, egy erdő a közepébe egy kis tóval, farkasok. – Ezek az álmaim. A vágyaim. Szeretem őket lefesteni, megnyugtat. – lapozgattam, alig figyeltem mit mond Jace, teljesen lekötöttek a rajzok. A szemem meg akadt az egyik képen. Kék. Gyönyörű kék szemek.
- Ember ?
- Nem tudom. Csak.. láttam. De nem tudom már hol, és kié. – ledobtam az ágyra a füzetet, és elfutottam. Kint esett az eső, de nem törődtem vele. Az erdő felé tartottam. Annyira ismerős volt.
Jace nem tudott a vérfarkasokról, az angyalokról, a tündérekről, akik az erdőben éltek. De én igen.
- Isabel ! ISABEL ! – már hallottam a szárny csapdosást.
- Mi az?Ne kiabálj! – felé nyújtottam a rajzot.
- Nem ismerem. Nem az erdőből való.
- Gonosz?
- Nem tudom. De nem érdekel.
- Izzy ! Ez fontos. Mi van, ha olyan mint ti ? Lehet egyszerű ember is… de nézd meg azt a fényt! A szemén látszik hogyan vigyorog. Gúnyosan. Mi van ha tudta , hogy Jace lefogja rajzolni ? Hogy megkeressük.. Hogy megöljön minket.. ? Vagy talán csak ő is itt akar élni. Isabel, meg kell, hogy keressük. – Mindig megfogott Izzy szépsége. Végülis angyal, azért szép, nem? Vagy csak én vagyok csúnya… Szőke haja lebegett maga mögött, a gyönyörű zöld szemek.. Minden ember oda lenne érte.
- Rendben. De ezt nem fogom addig játszani, amíg mindenki meghal ! – majd magamra hagyott.
Sötétedés előtt még sétáltam egyet az erdőbe, az illat elcsábítottam és sétáltam egyre beljebb. Nem féltem, minden ismerős volt.
- Hanna ! HANNA ! MENEKÜLJ! NE GYERE VISSZA! HANNAA! – majd egy sikítással fejezték be a mondatot. Izzy. Az ő hangja volt. Csak ő mondaná azt, ha bajban van, hogy meneküljek. Mindig megtettem amit kért, és sokan meghaltak ez miatt. Nem. Most nem. Nem fogok. Eszembe jutott mit mondott , de ezt nem fogom addig játszani amíg mindenki meghal! – Ha elmenekülök, megfognak halni. Nem. Most nem.
A hang irányába fordultam. Hajrá, Hanna. – Majd elindultam. A lábaim vittek, mintha tudták volna hova kell menni, közbe pár karót is össze gyűjtöttem. Lehet hogy kéne segítség.. NEM ! Nem fogsz elmenekülni, és arra fogni hogy segítségért mentél, nem hagyod cserben a barátaidat Hanna! NEM! – A szívem vadul vert, nem tudtam lenyugtatni. Hallottam a hangokat, pár méter választott el tőlük. Mély levegőt vettem és a tisztásra léptem.
2.
- Csönd! – kiáltotta valaki. Nem tudom ki, nem láttam, de a hangja tiszta volt, nagyon tiszta és szép. – Állj föl. Ki vagy?. – Kihez beszél? Hozzám nem, én állok. Vagy… Hát azért fáj a fejem. Elestem. Tényleg, emlékszek. Fölálltam.- Ki vagy?
- Ezt én is szeretném tudni, mivel megzavarta az erdőnk nyugalmát. – Csak akkor néztem a szemébe. Kék. Gyönyörű kék szemek. – Maga az. – Aggódva néztem Izzy-re. Láttam hogy bólint. – Maga az. – ismételtem.
- Na hát. Hogy jöttél rá? – gúnyolódott.
- Direkt csinálta. Lerajzoltatta magát Jace-el. Hogy megtaláljon minket. – Nagy levegőt vettem, és kimondtam. – Maga a halál.
- MIT CSINÁLSZ HANNA? FUUSS ! – kiáltotta Izzy. De maradtam. Nem tehettem mást.
- Csönd. – a hangom határozott volt. – Mit akar itt ? Miért jött ?
- A halál elviszi a boldogságot. És magad mondtad hogy én a halál vagyok..
- Miért pont ez az erdő?
- Mert csöndes.
- Minek van szüksége rá?
- Nincs rá szükségem.
- Akkor meg.. ?
- Csak kell.
- Segíthetünk. Mondja el.
- Nem kell.
- Akkor meg távozzon és próbálkozzon másik erdővel, mert ezt nem fogom egykönnyen odaadni.
- Halál.
- Micsoda?
- Halál. Akkor meghal. Megölöm.
- Tréfás. Viszlát. – hirtelen a földön találtam magam. Isabel mellett.
- Még visszajövök ! – egy nagy villanás, majd az egész erdő elsötétült. Eltűnt. Mindenki előjött.
- Megöl minket.
3.
- Mi az? Én is szeretnék jókedvet…
- Jaj Izzy fejezd be. Amúgy szerinted miért ment el?
- Nem láttad? Pont te? – nagy levegőt vett. - Angyal. Raul Angyalhoz imádkoztam. Meghallotta. Eljött és a kékszemű – itt elvigyorodott,- megijedt tőle. Halál és – gondolkozott egy kicsit, majd ezt mondta : – élet. Ellentétek. Az angyalnak nagyobb ereje van. És igazából a kékszemű nem maga a halál. Ő a halál fia. Az egyik fia. Ha megakarja szerezni az erdőt, nem egyedül fog jönni. Addig nekünk is lesz időnk felkészülni. Ha szeretnél segíteni, reggel korán gyere az erdőbe.
- Segíteni? Én mit tudok?
- A többi erdőkbe megyünk segítséget kérni. Külön csoportokba megyünk. Jössz?
- Nem kérdéses. Kivel megyek?
- Majd reggel eldöntjük, de nem velem az biztos.
- Miért? Nem bírsz elviselni? – rá vigyorogtam.
- Nem. Csak nagy tehetséged van a meggyőzésben, nekem meg egyedül is megy. – rám kacsintott.
- Oh kösz. Holnap jövök. – Felálltam, és elindultam. Nem kifele mentem, inkább egyre befele. Nem akarok hazamenni. Otthon unalmas az élet.
Fél óra múlva ránéztem az órámra. 11 óra. Álmos is lettem, és az út is messze volt haza. Lefeküdtem az egyik fa tövébe, és elaludtam.
- Túl sokan vannak, Hanna. Nem éljük túl. Kérlek, csak most az egyszer, menj el. Nem szeretném hogy meghalj. Hanna kérlek. Csak most, utoljára. – nem válaszoltam, elmentem. Elhagytam a tisztást. Bementem az erdőbe, de utoljára visszapillantottam. Család. A családom. Ott állnak, és a halált várják. Miért nem mennek el? Miért állnak és várják a halált? Ha engem elküldtek, ők miért nem jönnek? Eldöntöttem. Nem hagyom cserben a családom. Futni kezdtem, rohantam ahogy tudtam. Hirtelen angyal szárnyaim nőttek és repültem. Siettem. Oda kell érnem. Muszáj. Ott van. Meg láttam a gyönyörű fákat, az óriás tavat. Ott van. Oda kell érneeeem!!!
Ziláltan keltem föl. Álom csak álom. Hanna, csak álom.
Tudtam hogy csak álom volt, de annyira valós volt hogy kifolytak a könnyeim. 5 percen keresztül zokogtam. Megállás nélkül, hangosan. Aztán megnyugodtam és gondolkozni kezdtem. Hova kellett volna odaérnem? Mi volt az a fontos hely? Nem értem. Eszembe jutott hogy a tisztásra kell érnem. Futni kezdtem. 10 perc múlva fulladozva ott voltam.
- Nem késtem! – lihegtem.
- Hanna, te Jason-nel, Andrew-el és Katherina-val mész. A többieknek elmondtam hova.
- És.. hogy megyek? Gyalog?
- Ha-ha. Nem érünk rá viccelni. Repülnek és fogni fognak. Ilyen egyszerű.- már repülni készült, de eszembe jutott..
- Tudom mit kell tennem. – majd felkaptak és elrepültünk.
2 óra múlva végeztünk az összes erdővel. Mindenhonnan jöttek segíteni. Csak egy dolgom maradt.
- Srácok.. ezt nem érthetitek, még én sem értem. De kérlek hogy tegyetek itt le. Majd megyek ahogy tudok oké? Kérlek titeket !! – hosszú csend következett, majd leszálltak a földre, és elmentek. Leültem a földre.
Merre menjek? Csak azt tudom, hogy futottam és utána repültem. És egy erdőre emlékszek, amit felismerek. Mert az másmilyen volt, mint a többi. Sietnem kell, azt is tudom. Hát akkor sietek. Felálltam, és behunytam a szemem, majd futni kezdtem.
Hé mikor lesznek már szárnyaim? Nem. Nem így volt az álomban. Valami nem stimmel. Valamire gondolnom kell? Akaratlanul is eszembe jutott Papa. Papaaaaaa.
Hirtelen fájni kezdett a hátam, tudtam mi történik. Szárnyaim nőttek. Értem. Papa angyal volt. Repülni kezdtem. Igen, ez az. Odaérek. És megláttam. Az erdőt. Valami energiás izé lehetett, mert messziről éreztem, hogy van ott valami. Leszálltam és futottam. A lábam vitt, nem tudtam hova. Pár perc múlva egy templom előtt voltam.
Ez volt ráírva az ajtóra : ssehemeb ygoh delmedrégem sé nasognah dsavlO
Tudtam hogy olvassam. Olvasd hangosan és megérdemled hogy bemehess. Hangosan felolvastam, mire az ajtó nagyot koppant, majd kinyílt. Bementem. Mit keresek én itt?- kérdeztem magamtól. Az egész terem üres volt. Vér volt mindenütt, csak középen volt egy faállvány, rajta egy levéllel.
Kedves Hanna !
Elhiszem , hogy furcsa neked ez az egész. Tudod mikor ezt olvasod, én már nem élek. Nagypapád angyal volt, de neki is meg kellett halnia. Jó ember volt. És te most követed őt. Ha rá gondolsz, szárnyaid nőnek. Valószínűleg rájöttél, mivel nem lennél itt. Nem húzom tovább. Tudom hogy bajban vagytok. Tudom ki támadott rátok, és tudom hogy hogyan tudnátok megsemmisíteni. Gonosz és ezért nehéz. Mindent kihasznál, hogy megöljön titeket. A félelmeiteket, a szerelmeket mindent. Ne higgyetek el mindent neki! Soha ! Semmit ! Szóval a faoszlop mögött van egy kard. Csak te tudod használni, mivel nagyapádé volt. Sietned kell. És a szívét kell eltalálnod. Hátulról is lehet, de elölről hamarabb meghal. Rajtad múlik minden. Sietned kell. Ha túlélitek mutasd meg Izzynek. Ő mást fog látni ezen a levélen. Sok szerencsét és siess.
Fred (Papád jó barátja)
5.
A hajam összevolt tapadva, mire visszaértem. Futottam az erdőn keresztül, hallottam, hogy a harcnak mindjárt vége. És tudtam , hogy vesztésre állunk. Felrepültem az égre. Senki nem vett észre. És igen, egy csomó barátom feküdt a földön. Eszméletlenül – halottan, akárhogy. Láttam amint páran- köztük Izzy is harcol még a szörny ellen. A kardot nehéz volt tartani, de magabiztosan emeltem föl. Odarepültem a szörny mögé. Hát hátulról kell megtennem. Láttam előtte Izzy csodálkozó tekintetét, és a többiek csodálását, majd magasra emeltem a kardot és beleszúrtam a szörnybe. A következő pillanatban sok minden történt. Elsőnek is, a szörny elkapta Izzy-t, aztán földre zuhant, és hallottam az angyal sikítozását. A többiek futottak, én meg lebénultan néztem mi történik. Aztán elrepültem a halottak mellett és Isabell-hez siettem. Haldoklott.
- I..iiizzy? – egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- Hanna. Megmentőnk vagy. Nekem itt a vég. De te leszel a vezető. Hihetetlen amit tettél. Nálad jobb vezetőjük nem is lehet.
- Fred megkért, hogy adjak oda egy levelet. – átnyújtottam neki. Csendben olvasta, majd vissza adta.
- Igen, Fred. Neki nem kellett volna meghalnia. Hanna, figyelj. Vigyázz rájuk. És legyél velük kedves érted? Ne úgy, mint én.
- Izzy, sajnálom. Izzy az én hibám! Ha nem fújom ilyen nagyra azt a képet..
- Akkor úgy támad ránk, hogy fogalmunk nincs róla, és akkor még te sem élnél. Hanna. Neked csak köszönöm. De most már várnak. Hidd el minden rendben lesz. Vedd le a medálom, ez már a tiéd. Remélem találkozunk még. Valahol. Soká. – majd lehunyta a szemét. Mindenki ásni kezdett, majd belehelyezték Izzy-t. Olyan fiatal volt ! Nem kellett volna meghalnia. Nem. Aztán betemették, és mindenki csendben maradt. Majd a többi embert is eltemették és elmentek. Én is mentem velük. Viszlát Izzy, remélem én is látlak még, és nem csak te, fentről. Szeretlek, ha hallasz.
