...

Hallottam ahogy csöpög az eső az ablakon, hallottam ahogy dörög az ég, mindent hallottam. Új volt és furcsa.Minden amit eddig enm hallottam vagy láttam, most feltárult. De én csak egy régi lány akartam lennié A régi Isabel. Nem az a lány, hanem egy lány.Nem az, aki várja a sorsát, hogy mi lesz. Vámpír, farkas, tündér, angyal.. Nem. Én ember akartam lenni. Anya miért volt angyal ? Miért pont velem történik ez?
-Isabel ! Kinyitnád az ajtót?
- Nem.
- Izzy, ne csináld ezt, a végén éhen halsz..
- Az a legjobb..
- Anyukád nem akarná, hogy meghalj.. - felugrottam és kicsaptam az ajtót.

- ANYA NEM ÉL ! NEKI MINDEGY MIT CSINÁLOK ! Még azt se mondta el, hogy mi leszek.
- Ne őt hibáztasd..
- Mégis ki mást? Titkolta előlem, hogy mi, és hogy én mi leszek. Nem te vagy ebben a helyzetben. Nem te várod a holnapot, hogy kiderüljön milyen szörny leszel, vagy egyáltalán túl éled-e. Nem, te.
-Sajnálom..
-Hagyjál.. - majd elrohantam. Hideg volt kint.A park teljesen üres volt. Végülis hajnali 3 van és esik az eső. Mire vártál Izzy? Hogy jön valaki és elrabol? Ne álmodozz.
Szörnyű két hetem volt.
Sokan kérdezték, hogy érzem -e , mi leszek, de mindig azt mondtam hogy nem. Nem beszéltem senkinek arról hogy egyik nap megkívántam a vért, és egy állatét ki is szívtam. Nem meséltem arról sem, hogy egyik este fehér tollas szárnyakkal repültem. Arról sem hogy volt amikor karmaim nőttek és morogtam. Nem meséltem senkinek. Én csak.. ember akarok maradni...  Majd előtörtek a könnyeim.

Luca kedvence asszem .:)

- Meg mutatod a rajzaid ? – kérdeztem szórakozottan.
- Hát.. nem is tudom.. ezek magán… – nem bírta befejezni a mondatot, kikaptam a kezéből és el kezdtem lapozgatni. Egy halvány ember angyal szárnyakkal, egy virággal teli mező, egy erdő a közepébe egy kis tóval, farkasok. – Ezek az álmaim. A vágyaim. Szeretem őket lefesteni, megnyugtat. – lapozgattam, alig figyeltem mit mond Jace, teljesen lekötöttek a rajzok. A szemem meg akadt az egyik képen. Kék. Gyönyörű kék szemek.
- Ember ?
- Nem tudom. Csak.. láttam. De nem tudom már hol, és kié. – ledobtam az ágyra a füzetet, és elfutottam. Kint esett az eső, de nem törődtem vele. Az erdő felé tartottam. Annyira ismerős volt.
Jace nem tudott a vérfarkasokról, az angyalokról, a tündérekről, akik az erdőben éltek. De én igen.
- Isabel ! ISABEL ! – már hallottam a szárny csapdosást.
- Mi az?Ne kiabálj! – felé nyújtottam a rajzot.
- Nem ismerem. Nem az erdőből való.
- Gonosz?
- Nem tudom. De nem érdekel.
- Izzy ! Ez fontos. Mi van, ha olyan mint ti ? Lehet egyszerű ember is… de nézd meg azt a fényt! A szemén látszik hogyan vigyorog. Gúnyosan. Mi van ha tudta , hogy Jace lefogja rajzolni ? Hogy megkeressük.. Hogy megöljön minket.. ? Vagy talán csak ő is itt akar élni. Isabel, meg kell, hogy keressük. – Mindig megfogott Izzy szépsége. Végülis angyal, azért szép, nem? Vagy csak én vagyok csúnya… Szőke haja lebegett maga mögött, a gyönyörű zöld szemek.. Minden ember oda lenne érte.
- Rendben. De ezt nem fogom addig játszani, amíg mindenki meghal ! – majd magamra hagyott.