Elindultam hát, átvágtam a parkon, és a fa alá mentem ahol Emily ült a barátnőivel. Nem tudtam mit tegyek, hova hívjam, és hogyan. Soha nem voltam ilyen tanácstalan. Minden lányt megszereztem akit akartam, akármit mondtam nekik. Hé, ő is csak egy lány!
- Szia. – mosolyogtam rá, nem zavart hogy többen is voltak ott, ők nem érdekeltek.
- Szia. – mosolygott vissza.
- Ööö… beszélhetek veled ? – Odajött, és arrébb mentünk. Nem tudom hogy miért nem a barátnői előtt kérdeztem meg… – Csak azt akartam meg kérdezni, hogy .. nem akarsz e eljönni velem valahova ? – nem lepődött meg.
- Szívesen.
- Holnap jó? Érted megyek.
- Oké.- majd elmondta hol lakik, és vissza ment.
Hát.. megvan. Talán ő is beadja a derekát. Talán.
Másnap, boldogan ültem be a kocsimba. Végre meglett a jogsim is. Király.
Megkerestem a házukat, és becsöngettem. Reméltem, hogy nem az anyja fog kijönni. Kb 2 percet vártam, mire megjelent az ajtóba. Egy térdig érő virágos egybe ruha volt rajta. Csak. Viszont az ember nem fázik ilyen ruhába, ha hamarosan itt a nyár. Nyár igen nyár !
A nap jól telt vele. Mesélt magáról. Elmondta hogy zongorázik, hogy az anyja orvos, hogy hogyan tanult meg snowboardozni. Szinte elmesélte az egész életét, és az egészen együtt nevettünk.
Este haza vittem, láttam rajta hogy jól érezte magát. Már csak egy kérdésem maradt.. megcsókoljam vagy ne? Az eddigi lányokkal mindig ezt csináltam, de ők nem értek semmit,nem szerettem egyiket sem. Viszont ő.. Nem. Nem fogom.
- Egyik nap, nem érsz megint rá?
- De, ráérek. Örülnék neki! És köszi. – majd kiszállt a kocsimból, és könnyed ugrálásokkal már bent is volt a házban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése