~ harmadik. ~

3.

Azt  senki nem tudta miért ment el. Miért nem ölt meg mindenkit, és az övé lenne az erdő. Talán túl könnyű lett volna neki.- gúnyosan elmosolyodtam. Izzy meglátta a mosolyt.
- Mi az? Én is szeretnék jókedvet…
- Jaj Izzy fejezd be. Amúgy szerinted miért ment el?
- Nem láttad? Pont te? – nagy levegőt vett. - Angyal. Raul Angyalhoz imádkoztam. Meghallotta. Eljött és a kékszemű – itt elvigyorodott,- megijedt tőle. Halál és – gondolkozott egy kicsit, majd ezt mondta : – élet. Ellentétek. Az angyalnak nagyobb ereje van. És igazából a kékszemű nem maga a halál. Ő a halál fia. Az egyik fia. Ha megakarja szerezni az erdőt, nem egyedül fog jönni. Addig nekünk is lesz időnk felkészülni. Ha szeretnél segíteni, reggel korán gyere az erdőbe.
- Segíteni? Én mit tudok?
- A többi erdőkbe megyünk segítséget kérni. Külön csoportokba megyünk. Jössz?
- Nem kérdéses. Kivel megyek?
- Majd reggel eldöntjük, de nem velem az biztos.
- Miért? Nem bírsz elviselni? – rá vigyorogtam.
- Nem. Csak nagy tehetséged van a meggyőzésben, nekem meg egyedül is megy. – rám kacsintott.
- Oh kösz. Holnap jövök. – Felálltam, és elindultam. Nem kifele mentem, inkább egyre befele. Nem akarok hazamenni. Otthon unalmas az élet.
Fél óra múlva ránéztem az órámra. 11 óra. Álmos is lettem, és az út is messze volt haza. Lefeküdtem az egyik fa tövébe, és elaludtam.

- Túl sokan vannak, Hanna. Nem éljük túl. Kérlek, csak most az egyszer, menj el. Nem szeretném hogy meghalj. Hanna kérlek. Csak most, utoljára. – nem válaszoltam, elmentem. Elhagytam a tisztást. Bementem az erdőbe, de utoljára visszapillantottam. Család. A családom. Ott állnak, és a halált várják. Miért nem mennek el? Miért állnak és várják a halált?  Ha engem elküldtek, ők miért nem jönnek? Eldöntöttem. Nem hagyom cserben a családom. Futni kezdtem, rohantam ahogy tudtam. Hirtelen angyal szárnyaim nőttek és repültem. Siettem. Oda kell érnem. Muszáj. Ott van. Meg láttam a gyönyörű fákat, az óriás tavat. Ott van. Oda kell érneeeem!!!
Ziláltan keltem föl. Álom csak álom. Hanna, csak álom.
Tudtam hogy csak álom volt, de annyira valós volt hogy kifolytak a könnyeim. 5 percen keresztül zokogtam. Megállás nélkül, hangosan. Aztán megnyugodtam és gondolkozni kezdtem. Hova kellett volna odaérnem? Mi volt az a fontos hely? Nem értem. Eszembe jutott hogy a tisztásra kell érnem. Futni kezdtem. 10 perc múlva fulladozva ott voltam.
- Nem késtem! – lihegtem.
- Hanna, te Jason-nel, Andrew-el és Katherina-val mész. A többieknek elmondtam hova.
- És.. hogy megyek? Gyalog?
- Ha-ha. Nem érünk rá viccelni. Repülnek és fogni fognak. Ilyen egyszerű.- már repülni készült, de eszembe jutott..
- Tudom mit kell tennem. – majd felkaptak és elrepültünk.