A torkomból hosszan tartó dalolás tört elő, ahogy kiléptem a színpadra. Öntudatlan, de mégis kristálytiszta hangzású volt. Énekeltem, énekeltem… majd az egész megszakadt. A földre estem, és levegő után kapkodtam. De az emberek mozdulatlanul maradtak. Mindenki azt figyelte hogyan fulladozok, de senki sem segített. Hát ilyenek lennének a mai emberek ? Hogy nem segítenek egy éppen fulladozó lányon ? És hogy azon a lányon, akit majdnem vízbe fujtottak a részeg pasik a vízbe, azon sem segítenek ? Csak nézik, ahogy azok ordibálnak, és a víz alá nyomják a lányt. Ilyenné fajult volna a világ ? Ennyit ért az egész élet ? Ez így nem jó! Akkor eldöntöttem, hogy megteszem ami tőlem telik. Minden erőmet bevetve felálltam, és elkezdtem imádkozni.. – Kérlek, Istenem, én akin nem segítenek az emberek, fulladás közbe kérlek meg , hogy tedd jóvá a világot.- És összerogytam. Az emberek tágra nyílt szemmel néztek, Valaki ú-zott valaki á-zott , de még mindig nem történt semmi. Végül meghallottam a fejemben a hangot – Te túl jó vagy ahhoz, hogy meghalj, ezért életben hagylak, de így csak félig tudok az embereken segíteni.-
És azóta segítenek egymáson az emberek. Helyre hoztam mindent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése