Kedves naplóm!
Az élet kegyetlen. Bárcsak meghalhatnék végre ! Minek teremtett ilyennek Isten ? Mért teszi ezt velem? Mért kínoz ? És mért csak engem ?! Mindenki boldog, én meg csak játszom. Szeretnék egyszer valóban örülni, boldog lenni. Lehetséges ez ? Nem, szerintem. Szeretném, ha egyszer megtalálnám az igazit, és hogy egyszer tényleg szerelmes legyek. Tudom hogy a szerelem szívás, mert valamikor félsz tőle, valamikor örülsz, de sokat sírsz… de mégis ! Szeretnék az lenni, boldogan szerelmes.
Heidi hosszú barna haja eltakarta arcát, de így is kivehető volt, hogy sír. Olyan hangosan zokogott, hogy nem hallotta mikor bejön bátyja.
- Hugi ! – a srác oda sietett, és átölelte. – Mi a baj?
- Ryan, ezt te nem érted. Kérlek menj ki. – próbált kedves lenni a lány. A bátyja engedelmeskedett.
Heidi a falhoz vágta a naplóját, majd oda sietett, és felvette. Rájött, hogy bántotta azt, aki megérti. Aztán újra folytatta az írást.
Jött egy új srác a suliba. A leghelyesebb akit valaha láttam ! Tudod, sokan mondták hogyha az “igazi” pasijuk akikkel később össze is házasodott, ha találkozni készült vele, pillangók repkedtek a hasába és a tenyere izzadni kezdett, meg ilyesmi. Ez velem is megtörtént, ma az iskolában. Mikor őt megláttam. Ő lenne az igazi ? Talán megtaláltam akire vártam ? Nem tudom, és nem értem, de csak egyet akarok… az övé lenni ! Azt szeretném, ha rám mosolyogna, elhívna randizni, megcsókolna, kéz a kézben mennénk ! Azt akarom, hogy az enyém legyen , és én az övé !
A lány hosszan tétovázott, hogy írjon e még, végül becsukta a naplóját, és elindult a barátnőjéhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése